fbpx
Print this page

Az év fiatal jazz-zenésze - 2022

2022. február 03.

Immár hetedik alkalommal hirdette meg a Magyar Jazz Szövetség tehetségkutató versenyét „Az év fiatal jazz-zenésze” címért, ismert zongoristánk, Pintér Zoltán ötletét felkarolva. A döntőt idén vasárnap rendezték, a hagyományoknak megfelelően a fináléra ez évben is dugig megtelt a Budapest Jazz Club. A döntőbe nyolc tehetséges fiatal, egy-egy énekes, gitáros, trombitás, szaxofonos, zongorista, basszusgitáros, és két dobos hallgató jutott, és az előző években megszokott, magas színvonalú műsorral készült a megmérettetésre. A végeredmény honlapunkon a verseny utáni órákban ismerté vált, 2022-ben a Közönség-díjat Majsai Roland, a Szakmai zsűri díját Sárközi Edina vehette át.

Az először 2016-ban meghirdetett verseny a kiírás szerint az országban vagy a határon túl működő, jazz-zenét oktató közép- vagy felsőfokú zeneoktatási intézményekben oktató szaktanárok, az intézmény keretein belül jelölhették hangszeres vagy ének szakos, a nevezési korhatárban megszabott, 25 évnél fiatalabb, magyar állampolgárságú hallgatóikat. Az iskolák jelöltjeinek önéletrajzuk és egy minimum 20 jazz standardból álló koncertképes repertoárt tartalmazó lista mellett, egy 10-15 perces demó anyagot kellett a Youtube-ra feltölteni, link megadásával. A beérkezett jelöléseket háromfős szakmai zsűri, Pintér Zoltán, a program ötletgazdája, mint zsűri elnök, valamint Elek István és Bágyi Balázs bírálta el. Döntésük alapján idén nyolcan jutottak a döntőbe, ahol 2 kompozíciót kellett előadniuk, egy szabadon választottat, és egyet, amit a zsűri a verseny napján, a döntő előtt hangbeállással egybekötött próbán választott ki a repertoárjukból. A döntő két részből állt, mindkét részbe négy-négy versenyző jutott, a zenei kíséretet szokás szerint a HunJazzFed Quartet, azaz a zsűri tagjai, egy bőgőssel, Oláh Péterrel kiegészülve adta, Pintér Zoltán zongorázott, Elek István szaxofonozott, Bágyi Balázs dobolt.

Bágyi Balázs nyitóbeszédében elmondta, ezúttal a szövetség biztosította szokásos koncertlehetőségek mellett, a győzteseknek a sikeres vállalkozóként a jazzt számos területen több évtizede támogató, 2015-ben a Magyar Jazz Szövetség Jazz Mecénás díjával kitüntetett Kleinheincz Gábor 2x150.000 Ft-ot ajánlott fel, valamint az R55 Music Store egy-egy 10%-os kedvezményt tartalmazó vásárlási utalványát is átvehették az eredményhirdetés után. Öröm, hogy a verseny Graz patinás művészeti egyetemének figyelmét is felkeltette, két hallgatójukat is delegálták, és a zsűri mindkettőt beválogatta a döntőbe. A nyolcas mezőnyben egyébként három versenyző az LFZE, kettő a Bartók Konzi, egy pedig az Egressy Béni Református Művészeti Középiskola tanulója volt. Végül a verseny menetének ismertetése után, a konferanszié szerepét is végig ellátó Bágyi Balázs sorra szólította a két-két művet előadó versenyzőket.

Virág Benedek - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

 „Woody ’n You
Sandu

Tűzkő Salamon - University of Music and Performing Arts Graz

Roll Call
Perdido

Éles Máté - Egressy Béni Református Művészeti Középiskola

Lotus Blossom
A Night in Tunisia

Sárközi Edina - Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium

After You’ve Gone
Lover Come Back To Me

A második részben:

Papp Tamás - University of Music and Performing Arts Graz

Round Midnight
What Is This Thing Called Love

Veininger Kristóf - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Theme for Ernie
Black Nile

Vörös Zsolt - Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium

„Recorda Me”
„Donna Lee

Majsai Roland - Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

„Someday My Prince Will Come”
"Moose the Mooch"

A döntő ezzel véget ért, a zsűri visszavonult, a közönség a színpad sarkára állított ládába dobhatta be szavazócéduláit. A zsűrit senki sem irigyelte, de az általam megkérdezetteknek is komoly fejtörést okozott, kinek a nevéhez húzzák be az egyetlen X-et. Végül a közönségszavazatok összeszámlálása befejeződött, és a zsűri is meghozta döntését, Bágyi Balázs színpadra szólította a döntő résztvevőit, és megkezdődött a díjátadó.

Gratulálok a nyerteseknek, és a döntő többi résztvevőjének! Tehetséges fiatalokat láthattunk, pályafutásokhoz sok sikert kívánok a Magyar Jazz nevében is!

 

 

Budapest Jazz Club, 2022. január 30.

 Fotó: Somogyvári Péter