fbpx

Swingfesztivál a Müpában – interjú Szőke Nikivel, Bolba Évivel és Váczi Eszterrel

2020. augusztus 25.

Az idén 15 éves Müpa tizenötödik éve rendezi meg a New Orleans Swingfesztivált. Augusztus 28. és 30. között különleges koncerteket láthatnak a Palotába látogatók.

Három gyönyörű és különleges hangú énekesnő lesz a főszereplője a háromnapos eseménynek, akiket a műsorról és még sok másról is kérdezek. Augusztus 28-án, pénteken Szőke Niki a Budafok Dohnányi Zenekarral lép színpadra, augusztus 29-én Bolba Évi a Bohém Ragtime Banddel, 30-án vasárnap pedig Váczi Eszter Martin Breinschmid vibrafonos zenekarával ad koncertet.

  • MagyarJazz: Mennyire ismeritek a zenekart, akivel színpadra álltok augusztus végén?
  • Szőke Nikoletta: Állandó zenekaromat, a Szőke Nikoletta Quartetet nyilván jól ismerem. smile Ezúttal kiegészülünk a Budafoki Dohnányi Zenekarral, akikkel korábban már volt alkalmam dolgozni.
  • Bolba Évi: Az idén 35 éves Bohém Ragtime Jazz Band felkérése nagy örömmel töltött el. Nem csak azért, mert szerelmese vagyok az általuk képviselt korszaknak, hanem mert Ittzés Tamás, a zenekar vezetője mindig izgalmas és kreatív ötletekkel gazdagítja a csapat műsorait és így az én szerepemet is a közös koncertek alkalmával. A most készülő előadásra az ének szólók mellett lehetőség nyílik a többszólamú énekre is legnagyobb örömömre, mert hasonló élményekre sajnos ritkán kerül sor. Mindeközben egy zeneileg biztos lábakon álló összeszokott formáció támogat és segíti munkámat, vagyis teljes biztonságban állhatok színpadra és merülhetek el a hangok világában. Több, mint két éve férjem, Bera Zsolt Kossuth-díjas művész is csatlakozott a zenekarhoz még megerősítve ezt a köteléket.
  • Váczi Eszter: Szerencsére nekem nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt muzsikálhatok ezzel a formációval. Igaz Martin Breinschmidel ez lesz a második fellépésem, a zenekar többi tagjával már több koncertet tudhatunk magunk mögött.

 

  • MagyarJazz: Milyen műsorral készültök?
  • Szőke Nikoletta: Hollywood aranykorát idézzük meg, a ’20-as évektől a ’70-es évek közepéig tartó időszak jól ismert filmbetétdalait szedtük egy csokorba. A tematikus műsor ellenére készülünk egy meglepetés dalpremierrel is: itt adjuk először elő a hamarosan megjelenő “Így nem szerettem még” című közös dalunkat Gájer Bálinttal.
  • Bolba Évi: Egy kicsit olyan érzés készülni erre a koncertre, mintha egy izgalmas fűszerezésű, különleges étel elkészítésén munkálkodnánk, hiszen valóban a jazztörténet rejtett kincseit bányászta elő Ittzés Tamás a ragtime-tól a hot jazzig és kiváló hangszerelések születtek e nemes alkalomra. Aki ellátogat a MÜPA-ba, igazi időutazáson vehet majd részt, hiszen a különleges hangzás mellett vendégművészek és táncosok is színesítik majd az előadást.
  • Váczi Eszter: Itt egy pillanatra szeretném megjegyezni, hogy bár ez New Orleans Swing sorozat velem együtt három hazai énekesnőt helyezett előtérbe a koncertprogramok bemutatása során, én kifejezetten úgy gondolom, hogy a mi esténk sztárvendége Martin Breinschmid lesz, aki valóban világszínvonalú vibrafonos, amely hangszer amúgy is ritkán termel ki ilyen szintű muzsikusokat. Mivel ő az ütőere ennek a programnak, a repertoár rá épül. Az egy csodálatos és megtisztelő összejátszása a dolgoknak, hogy ezeknek a kompozícióknak 90 % -át magam is énekeltem már, vagyis jól ismerem, így nem volt nehéz belesimulni ebbe a műsorba.

 

  • MagyarJazz: Lesz vendégfellépő a koncerten?
  • Szőke Nikoletta: Igen, Gájer Bálint lesz a vendégem, akivel már három éve dolgozunk együtt nagy sikerrel.
  • Bolba Évi: A Bohém Ragtime Jazz Band vendégeként áll majd színpadra Mudrák Mariann énekes, akivel közösen is dalra fakadunk, majd Korb Attila és Szalóky Béla. Több számban feltűnnek majd a Pepita Táncegyesület swingtáncosai is, hogy egy igazán fergeteges műsort varázsoljunk.
  • Váczi Eszter: Ha úgy vesszük mindenki vendégfellépő lesz majdhogynem, rajtam kívül, mert ha jól tudom ezek a zenészek ebben az összeállításban még nem jártak a MÜPA színpadán. Nagyon nehéz is lenne egyik muzsikust a másik elé helyezve rangsorolni. Egyből egy kuriózum például, hogy az amúgy sem gyakori vibrafon mellett egy csodálatos szájharmonika művész is közreműködik a zenekarban Bertl Mayer személyében, ami még ad egy extra világot a zenekarnak. De a gitárosunk, Engel Mayr is egy rendkívül sokoldalú zenész. Hazájában legnagyobb tömegek előtt a legkeményebb rock zenével tarol, egyébként úgy játszik jazzt, és ami szívemnek legkedvesebb, balladákat, ahogy még mást nem hallottam.

 

  • MagyarJazz: A karantén óta volt már beltéri koncertetek? Úgy tudom, a Müpában felkészülnek, hogy biztonságban legyenek a nézők.
  • Szőke Nikoletta: Ez lesz az első beltéri koncertem március 2-a óta. A Müpa szuper csapatát ismerve biztosan mindent megtesznek, hogy mindenki biztonságban legyen.
  • Bolba Évi: A Bolba Éva és a JAZZterlánc zenekarral szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert bár számos koncertünk elmaradt idén vagy átkerült a 2021-es évre, de amint lehetett színpadra álltunk és játszottunk. Soha ilyen bizonytalanul még nem indult nyári szezonunk, de végül nagyon szerencsésen, koncertekkel és kisebb fesztiválokkal tarkított lett ez a nyár. Minden héten muzsikáltunk zárt térben is kisebb közönségnek. Úgy tapasztaltam, hogy a legtöbben óvatosak és nem ülnek egymáshoz közel. Biztos vagyok benne, hogy a MÜPA is felkészült lesz.
  • Váczi Eszter: Én már többször felléptem zárt térben, igaz csak az elmúlt két hónap során. Természetesen voltak korlátozások, de nagyon megható volt mennyien vártak vissza minket.

 

  • MagyarJazz: Hogy éltétek meg az elmúlt 5 hónapot? Mi volt nehéz és mi volt szerethető a karantén időszakában?
  • Szőke Nikoletta: Nagyon nehéz volt megélni, hogy megszűnt az addigi életünk, összefolytak a napok, hirtelen életcél, motiváció nélkül maradtunk. Kicsit olyan “minden mindegy” állapot lett rajtam úrrá. Amit viszont a legjobban szerettem, azok a közös, beszélgetős ebédek, vacsorák és azt, hogy nem kellett rohanni állandóan. Introvertált, lassabb tempójú emberként ezt különösen élveztem.
  • Bolba Évi: Ez az időszak egy komoly tanulási folyamat része volt. Elvesztettük a megszokott, biztonságos életünket, hogy találjunk egy másik biztonságot magunknak. A rohanó világunkban a munka sok időt és figyelmet vesz el a családtól. A családtól, ami az igazán biztos pont az életben. A bezártság engem erre ébresztett rá. Tudom jól, hogy ha benne vagyok egy munkában, akkor 24 órában azon gondolkodom és ötletelek. Nyilván nehéz lehet ilyenkor velem együtt élni, mert bár testben jelen vagyok, az agyam egészen máshol jár. Mivel a munka folyamatos volt, rá kellett döbbennem, hogy ezen változtatnom kell, hiszen minden perc, amit a családdal tölthetek ajándék és ezek a pillanatok sosem térnek vissza. A karantén alatt egymásra figyeltünk, rengeteget beszélgettünk és öleltük egymást, éppen ezért szeretettel gondolok vissza ezekre a hónapokra. Egyensúlyt kell találnunk az élet minden területén, hogy teljes életet élhessünk.
  • Váczi Eszter: Mint minden kisiskolás anyukának, nekem is a gyerekek lelkiismeretes tanulása volt a legfáradságosabb foglalatosságom. De őszintén szólva ez sem volt nem szerethető, csupán fárasztó. Alapvetően nagyon jót tett a családomnak, és életem egyik legboldogabb néhány hónapja volt, a maga tragédiája ellenére.

 

  • MagyarJazz: Milyen nagyobb eseményt emelnétek ki az őszi időszakból?
  • Szőke Nikoletta: A Müpa után a Studio11 Zenekar vendége leszek szeptember 12-én a BJC-ben, amire szintén készülök sok dallal majd. Nem merek már semmit mondani, mivel bármelyik nap mondhatnak le koncertet, hiába van beírva a naptárba. Ami biztos, hogy ősszel új saját dalokkal fogok kijönni, ezt egy újabb karantén sem akadályozza meg.
  • Bolba Évi: A Bolba Éva és a JAZZterlánc második albumának megjelenése egy újabb korszak lenyomata, lezárása lesz. Ez nem csupán az évek múlásával kapcsolatos, hanem a bennünk végbe menő folyamatos változások oka. Ha visszatekintek az első számainkra, másképp gondolkodtunk, másképp hangszereltünk. Az albumokon pedig nyomon követhető ez a fejlődés, ami egy csodálatos dolog, hiszen ettől valódi amit csinálunk. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával létre hozott anyag az „Irány a természet” címet kapta és mint azt már megszokhatta a közönségünk, továbbra is a saját számainkat tartalmazza. Az elmúlt hat év alatt rengeteget tanultunk a gyermek közönségtől, hiszen ők egészen mások, mint a felnőttek, akik sokszor álltak értetlenül előttünk, hogy ugyan miért gondoljuk, hogy a jazz műfaj való óvodás és kisiskolás gyermekeknek. Ez számunkra sosem volt kérdés. Az elmúlt évek hazai és külföldi sikerei pedig tovább erősítették azt a hitünket, hogy minőségi jazz zenét játsszunk a gyerekeknek és elvarázsoljuk őket ezzel csodálatos zenei műfajjal.  
  • Váczi Eszter: A Váczi Eszter és a Quartet zenekar új lemezével kapcsolatos műhelymunkákat.

 

Köszönöm az interjút!

Augusztus 28.  20:00
Hollywood aranykora

Szőke Nikoletta és a Budafoki Dohnányi Zenekar

  

Augusztus 29.  20:00
Rejtett kincsek a jazztörténetből - a ragtime-tól a hot jazzig

35 éves a Bohém Ragtime Jazz Band

  

Augusztus 30.  20:00
From Basin Street to Broadway

Váczi Eszter, Martin Breinschmid és a The Dream Makers

 

 

További információk: https://www.mupa.hu/programok/new-orleans-swingfesztival-2020

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005