fbpx

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

Az online térbe és az év végére szorult a Jazznap.hu néven futó non-profit kezdeményezés, de az eredeti elképzelésnek megfelelően a BJC-vel az élen a klubok több koncertet is közvetítenek december első hétvégéjén.

A négy éve megújult Djabe leginkább a world music és jazz határmezsgyéjén zenél. A 25 éves zenekar idén két lemezt is megjelentetett és több online koncertre készül.

Junior Prima Díj 2020

2020. november 27.

Idén is a kiemelkedő teljesítményt nyújtó harminc év alatti fiatalok közül választották ki azt a 10 fiatal művészt, akik megkapták a Junior Prima Díjat. 

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban november 27-én, PÉNTEKEN 17 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert: Zana Zoltán Quartet

Rendkívüli szociális támogatási keret létrehozásáról döntött az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a koronavírus második hullámában bevezetett korlátozó intézkedések miatt nehéz helyzetbe került előadóművészek megsegítésére. Az EJI Elnöksége 60 millió forint keretösszegű támogatásról határozott. A megítélhető összeg az eltartottak számától, az egy háztartáson belüli egyéb jövedelmektől függően 50 ezertől 140 ezer forintig terjedhet.

Sebestyén Patrik volt az első a MagyarJazz portálon, akivel a Csillagvizsgálóban készült interjú tavaly tavasszal. Megtudhattuk róla többek közt, hogy klasszikus zenei irányban tanult a győri egyetemen, ahol autodidakta módon ismerkedett meg a jazz-zenével, majd a Bartók konziban képezte magát tovább. Itt a jazztrombita szak elvégzése után ének szakra iratkozott be. Nagykovácsiban tanít trombitát.

 Tegnap 6 órakor hirdették ki, a Grammy-díjra jelöltek névsorát. A Grammy-díj átadás január 31-én lesz, a koronavírusra tekintettel online.

A MagyarJazz portál szerkesztőségének szavazatai alapján az alábbi albumok és jazz-zenészek lettek az ÉV JAZZ-ZENÉSZEI! Mától december 27-éig lesz alkalmuk az olvasóknak szavazni az összeállított lista alapján az év legjobb jazz-zenészeire, akiket a 2021-es évre jelölnek. 

Ismét bezárt minden jazz klub a kiadott kormányrendelet szerint, a koronavírus visszaszorítása érdekében. Így este 8 órától karanténban van az ország újra. Minden héten közöljük a héten várható online jazz koncerteket.

A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna.  A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.

Észtországban 2009 óta kerül megrendezésre a Tallin Music Week fesztivál. Általában tavasszal rendezik meg a Music Weeket, de idén augusztus végére tolták, így létrejöhetett a fesztivál, jövőre pedig májusban tervezik a megrendezését.

A fesztivál 1992 óta minden évben megrendezésre kerül. Az Egyesült Királyság egyik meghatározó eseménye, valamint ez a főváros egyik legnagyobb zenei fesztiválja. Ez a fesztivál a jazz gazdag sokszínűségét ünnepli számos fővárosi helyszín bevonásával.

A MagyarJazz portál kiírja első év végi szavazását 19 kategóriában, hogy olvasóink megválaszthassák az év zenészeit.  – Mindezt tesszük annak ellenére, vagy talán éppen azért, mert az előadóművészetek, köztük a jazz idén jelentős veszteségeket kellett elszenvedjenek a világjárvány miatt. Tudjuk, hogy a művészet nem értékelhető csak rangsorokkal, nem sportverseny, ám azért a rajongóknak mindig vannak kedvenceik, és legjobbként könyvelnek el magukban egy-egy lemezt vagy koncertet. Az ilyen fajta szavazásnak nagy hagyományai vannak a műfajban: idén már 85. alkalommal rendezi meg az egyik legtekintélyesebb magazin, a Downbeat a kritikusok szavazását, és az olvasók is szavaznak. Arra kérjük tehát olvasóinkat, hogy osszák meg a MagyarJazzel, kit tartanak a legjobbnak az egyes kategóriákban!

November 10-én a Jazz Szövetség nyilvánosságra hozta a Jazz Combo verseny döntőjébe jutottak névsorát. László Attila által útjára indított versenyt Kollmann Gábor már 15 éve szervezi, melynek célja a fiatal zenészek, zeneszerzők és zenekarok  felfedezése. Sok, ma már ismert zenész került ki a versenyből, mint Ávéd János, Fenyvesi Márton, Oláh Dezső. A verseny november 21-én lett volna, ami a koronavírus miatt érvényben lévő rendelkezések miatt csúszik, reméljük csak 1-2 hónapot.

1. oldal / 3
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005